Támogasson bennünket adója 1%-ával! »

Új nyelvművelői felfogás:

Buvári Márta ,,Nyelvművelés- elmélet – Értékelvű nyelvművelés” című kötete teljes terjedelmében fölkerült az Írásaink rovatba.

Leltár

Némely körökben dogmának számít, hogy a nyelv nem romlik, nem is romolhat, csak változik.

Megpróbálom számba venni, mi minden veszett ki egészen vagy majdnem nyelvünkből az utóbbi egy-két évszázadban.

Volt több múlt időnk, hasonlóan az indogermán nyelvekhez. Egy régi bibliafordítás egyetlen mondatáben három szerepel: Megfordolván Péter, látá az tanejtványt követvén, kit szeret vala Jézus, és ki feködt vala az vacsorán ő mellyére… A látá-hoz képest általánosabb érvényű, hogy szeret vala, a feködt vala pedig korábbi eseményre utal. A láta, tőn, vőn, méne-féle alakok hajlító elemek az alapjában véve ragozó nyelvben. A folyamatosság és a befejezettség ragozásbeli megkülönböztetésének azért nincs jelentősége nálunk, mert az igekötőkkel jelöljük a befejezettséget. Viszont magánhangzós voltuk miatt szépek ezek az alakok, ezért éltek velük az írók költők még a 19. században is, bár nem szerep, hanem hangzás szerint váltogatva: „Hittem szép szavadnak, / Mégis megcsalál. Gyakorlatilag csak az előidejűség kifejezése hiányzik, ezt néha így oldjuk meg: hallotta volt, de többnyire csak határozó hozzátoldásával: azelőtt, régebben, korábban, előzőleg.

Alig használjuk a -ván/-vén képzős határozói igenevet. Az új fordításban ehelyett: „megfordolván Péter, látá az tanejtványt követvén…” ez áll: Péter hátrafordult, s látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, … az követi. Vajon nem elegánsabb a régi megoldás?

Később a ván-/-vén előidejűséget, a -va/-ve egyidejűséget fejezett ki. Ma már csak az utóbbi van forgalomban, pl.: Mosolyogva közeledett.

A határozói igenevet régen névszói állítmányként is használták, akár többes számba is tették: A Czuczor-Fogarasi szótár bevezetőjéből idézek: „annál világosabbá teszi az egyes fajok jelentését, minél népesebb a család, melynek tagjai közé számitvák”.

A 19. században még használták az egyszavas jövőidőt: „Kari, vigyázz, mert kedved követendi gyász.” Az -and/-end csak a melléknévi igenévben maradt meg, pl. kerülendő. Ma a jövő időt csak a fog segédigével tudjuk kifejezni, vagy jelen idejű alakkal és időhatározó híján a majd szóval kiegészítve.

A feltételes mód tárgyas, többes szám első személyű ragja a -nók/-nők. Ez ma már csak különösen igényes nyelvezetben fordul elő. Ha jól emlékszem, az Akadémia elnökétől hallottam: Ha jobban megfizetnők a fiatal kutatókat, nem mennének külföldre. De előfordul, hogy valaki – igényességet mímelve – ott használja ezt az alakot, ahol nincs helye.

Miközben az -ik egyre több ige harmadik személyű alakjához kerül oda, a többi ikes alak egyre inkább eltűnik: mosdom, mosdol, mosdanám, (ő) mosdanék helyett mosdok, mosdasz, én mosdanék, ő mosdana. Ez talán nem olyan nagy kár, mert az ikes ragozásban keverednek a tárgyas és alanyi személyragok, az ikes ragozás értelme pedig elhomályosult.

Nagyon hiányzik viszont a szenvedő igealak, a -tatik/-tetik – csak rossz pótlékok vannak. Erre külön jegyzetben visszatérendek.

A hangrendszer sorvadásáról már beszéltem régebben.

Most már ítéljék meg Önök, szegényedik-e a nyelv, vagy csak változik.

Buvári Márta

1 hozzászólás – Leltár

  1. Szabó Miklós mondja:

    Nagyon tetszett ez a kis cikk. Az utolsó mondatán felbuzdulva szólok hozzá: a nyelvünk úgy változik, hogy közben szegényedik – ha hagyjuk,(hagyják azok, akik talán tehetnének ellene)

Hozzászólás ehhez a cikkhez: Leltár

(A mezők kitöltése kötelező. A villámlevélcím cím nem fog látszani a hozzászólás elküldése után.)