Támogasson bennünket adója 1%-ával! »

Új nyelvművelői felfogás:

Buvári Márta ,,Nyelvművelés- elmélet – Értékelvű nyelvművelés” című kötete teljes terjedelmében fölkerült az Írásaink rovatba.

Vesszőzés

Szőrszálhasogatás-e, ha a vesszők elhelyezésével foglalkozik a nyelvművelő? (Vagy vesszőhasogatás?) Vannak vitatható, választható esetek, de sok esetben az érthetőséget zavarja, ha rossz helyre teszik a vesszőt. Szerkesztői munkám közben, de kész, megjelent sajtótermékekben is tömegével találkozom súlyos vesszőhibákkal.

 Elöljáróban le kell szögezni: a vessző nem a beszédszünet jelzésére szolgál, hanem a mondat szerkezetének jelzésére.

 Alapvető szabályok:

  • Nem teszünk vesszőt az egyszerű mondat különböző szerepű (egymásnak alárendelt) mondatrészei közé, például alany és állítmány közé, állítmány és tárgya, határozója közé. akkor sem, ha a beszédben szünetet tartunk. (A példákban az aláhúzás hibát jelent.)

Tehát hibás a vessző ezekben a mondatokban:  Felesége, társaságban többször próbálkozott. Legyenek a civilek, a független felsőházban! Tegyük jogfolytonossá, ezeréves alaptörvényünket! A rendezett világot, csak a bölcs emberi erőfeszítés teremtheti meg. Szent István királyunk által, népünk oltárára emelt Magyarok Nagyasszonya velünk van. Itt igazából, a sok egyszerű ember életét megnyomorító lakáskörülmények javítására… próbáltam néhány gondolatot megfogalmazni.

  • Csak az egynemű, felsorolásszerű (halmozott) mondatrészek közé kell vessző, de a felsorolás utolsó tagja után már nem:

Az aláhúzott vessző tehát nem kell: Szembe tűnnek falvainkban, városainkban, az oda nem illő, düledező, romos házak… A szépen kanyargó út melletti megművelt kaszálók, szántóföldek, otthonná varázsolják a tájat.

  • Több jelző közé sem kell vessző, ha egymásnak alárendeltek, azaz, ha a jelzős kifejezésre együttesen vonatkozik az újabb jelző:

Egy teleírt kockás papír; a sok egyszerű ember; a keleten maradt magyar csoportok

  • Halmozott mondatrészek közé nem kell vessző, ha és, vagy, meg kötőszó van köztük: nagy és szép feladat, a falu meg a város, zölddel vagy lilával.

Elég csak egy pillantást vetünk a környező országokban vagy a távoli brit szigeteken zajló és lezajlott asszimilációs folyamatokra.

Érthetetlen okból a Honfoglalás és azon belül a honfoglalást lezáró pozsonyi csata nem került az őt megillető helyre a magyar közgondolkodásban.

  • Ha a vagy páros kötőszóként szerepel, akkor a második elé kell vessző:

Vagy személyigazolvány, vagy útlevél kell a szavazáshoz.

  • Nem logikus, de az illetve és a valamint kötőszó elé kell vessző.

A mai magyarságban is, legnagyobb gyakorisággal a keleti eredetű  turanid formakör, …a pamíri és keleti mediterrán, valamint az armenid (kaukázusi) típusok a leggyakoribbak.

  • Kell vessző az értelmező elé. Utána nem kell, ha az értelmezőhöz az állítmány ugyanúgy kapcsolódhat, mint maga az értelmezett:

Lánya, Piroska az egyház szentje. (Más a helyzet, ha az egyház szentje kifejezés nem állítmány, hanem értelmező: Lánya, Piroska, az egyház szentje bizánci királyné volt.)

Ha nem kapcsolható az értelmezőhöz az állítmány, mert például másképpen ragozódik, akkor közbevetésnek számít, így utána is kell vessző:

Nekünk, erdélyi magyaroknak, egy ilyen csodálatos védőszentünk van. (nekünk védőszentünk, az erdélyi magyaroknak védőszentjük).

  • Mindig kell vessző a tagmondatok közé, akár van köztük kötőszó, akár nincs – akkor is, ha a tagmondat hiányos.

A magyar krónikák is erről számolnak be, és a magyar királyok legtöbbje  kereste a keleten maradt magyar csoportokat.

…érkeztek-e magyarok már korábbi migrációs hullámokkal keletről akár a hunokkal, akár az avarokkal, onogurokkal, illetve, hogy részben ezek a törzsszövetségek összefügghetnek-e egymással.

nincs benne semmi, ami a magyar őstörténetet érintené

…szükségünk is van a honfoglalásra, erre a XIX. század végén kitalált és alkalmazott fogalomra és előnyünk is származik belőle. (Ebben a mondatban a kitalált és alkalmazott  kifejezés halmozott állítmány, így nem kell közéjük vessző. Az és-sel kezdődő rész viszont önálló tagmondat, ezért kell elé vessző.)

 Finomságok

  • Néha nehéz megkülönböztetni a halmozott állítmányt a külön tagmondattól. Általában, ha van külön bővítménye a két állítmánynak, akkor tagmondatnak tekintendő, ha viszont közös bővítményeik vannak, akkor csak halmozott állítmányoknak tekintjük őket. Átmeneti eset a következő mondat:

Ez abból adódik, hogy ’89-ben tévedésbe ejtették(,) és azóta is tévedésben tartják a magyar társadalmat.

Itt a két állítmánynak közös és külön bővítményei is vannak, így megítélés kérdése, tagmondatoknak vagy halmozott szószerkezeteknek tekintjük-e őket, teszünk-e közéjük vesszőt.

  • A mint kötőszó elé kell vessző, ha hasonlatot vezet be: Ragyog, mint a Nap;  ha különbséget fejezünk ki vele: Ez sokkal nagyobb, mint a másik darab.

Nem kell vessző viszont, ha a több mint nem összehasonlítást fejez ki, hanem „a mondanivaló tartalmának erősítésére szolgál. Pl. : Ez több mint szemtelenség. Több mint öt évig élt külföldön.

Ugyancsak nem kell vessző a mint elé, ha minősítést fejez ki, pl.: Sólyom László mint köztársasági elnök…

  • Néhány esetben a hogy  kötőszó összenőtt a rámutató szóval.

Az úgyhogy következtető mondat kötőszavaként egybeírandó. Ha eredeti értelme szerint, alárendelt mondatban használjuk, akkor kell vessző az úgy és a hogy közé.

Úgyhogy nincs más választásunk, a szabadságharcunkat tovább kell folytatni.

de: Elment úgy, hogy nem is köszönt.

A persze eredetileg mondatszó, mégsem választják el vesszővel a környezetétől: Persze hogy bosszankodtam.

„Az anélkül hogy, aszerint hogy, ahelyett hogy stb. kötőszószerű szókapcsolatok elé vesszőt teszünk. Ilyenkor a hogy előtt nincs vessző. Felrohant a lépcsőn, anélkül hogy pihent volna. Cselekedj, ahelyett hogy tétovázol! Ha azonban az anélkül, aszerint, ahelyett stb. elemek az első tagmondathoz tapadnak, eléjük nem teszünk vesszőt, utánuk (a hogy elé) azonban igen: Felrohant a lépcsőn anélkül, hogy pihent volna…” Az ilyen „szabályok” megszegéséért nem vesszőzünk meg senkit, inkább azt kellene, aki kitalálta őket.

Buvári Márta


12 hozzászólás – Vesszőzés

  1. Lakatos Anna mondja:

    Tisztelt szerkesztőség!

    Először is hálásan köszönöm a munkájukat, amellyel a nyelvhelyesség, a nyelvművelés terén igyekeznek segíteni az érdeklődőknek. Műfordítóként szenvedélyesen foglalkozom ezzel a témakörrel, és sajnos úgy látom, egyre kevesebb figyelem fordul a szép, helyes beszéd és írás alkalmazása felé. Ezért is tartom rendkívül fontosnak és időszerűnek az önökéhez hasonló kezdeményezéseket és erőfeszítéseket.

    Tisztelettel kérem, legyenek szívesek megnézni, rendben vannak-e a fenti cikkből idézett következő mondatok:

    “A mai magyarságban is, legnagyobb gyakorisággal a keleti eredetű turanid formakör, …a pamíri és keleti mediterrán, valamint az armenid (kaukázusi) típusok a leggyakoribbak.”
    (Nem hibás az első vessző kitétele? Ha nem, akkor megmagyaráznák, mi indokolja? Ezen túlmenően a szórend sem túl szerencsés, ráadásul tartalmi ismétlés is szerepel a mondatban: a legnagyobb gyakorisággal és: a leggyakoribbak. A legnagyobb gyakorisággal részt teljes egészében ki lehetne/kellene hagyni, s akkor a vessző kérdése is megoldódna. Követendő példának semmiképpen sem szép ez a mondat.)

    és

    “A magyar krónikák is erről számolnak be, és a magyar királyok legtöbbje keresete a keleten maradt magyar csoportokat”
    (A kereste szó helyett keresete szerepel, továbbá nincs pont a mondat végén.)

    Köszönöm, ha foglalkoznak az észrevételeimmel.
    Üdvözlettel:
    Lakatos Anna

    • Buvári Márta mondja:

      Kedves Anna, igaza van, az első vessző kitétele is hiba, máris aláhúzom. Itt fogalmazási hibákkal (tartalmi ismétlés) nem foglalkoztunk. A turanid mellett a keleti jelző is fölösleges, hiszen nincs nyugati turanid forma, de ha már ott van, akkor kell a kettő közé vessző, így halmozott jelző, nem egyik a másiknak a jelzője.
      Köszönöm, hogy a sajtóhibákra fölhívta figyelmemet. Javítom.
      Üdvözlettel
      B. Márta

  2. Szennai László mondja:

    Kedves Buvári Márta!

    Engedje meg hogy ellentmondjak…

    A „Felesége, társaságban többször próbálkozott” és a „A rendezett világot, csak a bölcs emberi erőfeszítés teremtheti meg” mondatokban a vesszővel hangsúlyt fejezhetünk ki!, nem helytelen az alkalmazása!
    Emiatt, a „Csak az egynemű, felsorolásszerű (halmozott) mondatrészek közé kell vessző”, – sem állja meg a helyét.
    A mondat így helyes: “Az egynemű, felsorolásszerű (halmozott) mondatrészek közé kell vessző, de a felsorolás utolsó tagja után már nem.”

    „Szembe tűnnek falvainkban, városainkban, az oda nem illő, düledező, romos házak…” – Ez a mondat helyes. A következő mondatban azonban, ha szeretnénk hangsúlyt is adni annak hogy mi varázsolhatja otthonná a tájat, nyugodtan lehet tenni vesszőt!: „A szépen kanyargó út melletti megművelt kaszálók, szántóföldek, otthonná varázsolják a tájat.”

    „A mai magyarságban is, legnagyobb gyakorisággal a keleti eredetű turanid formakör, …a pamíri és keleti mediterrán, valamint az armenid (kaukázusi) típusok a leggyakoribbak.” Ebben a mondatban a “magyarságban is” után miért ne állhatna vessző? Itt a vessző szavakat is helyettesíthet, melyeket nem mondunk ki. Pl.: „A mai magyarságban is – [PONT ÚGY MINT A LETŰNT IDŐK MAGYARSÁGÁBAN,] – legnagyobb gyakorisággal a keleti eredetű turanid formakör, …a pamíri és keleti mediterrán, valamint az armenid (kaukázusi) típusok a leggyakoribbak.”

    „Lánya, Piroska az egyház szentje. (Más a helyzet, ha az egyház szentje kifejezés nem állítmány, hanem értelmező: Lánya, Piroska, az egyház szentje bizánci királyné volt.)” – Ez így van, de nemcsak az “egyház szentje” állítmány avagy értelmező mivolta miatt kell illetve lehet vesszőt tenni, hanem azért is mert így hangsúlyt kap az, hogy az “egyház szentje”, a “Piroska”! Aki “bizánci királyné volt”.
    Az “illetve” (és a “valamint”) előtt pedig, nem feltétlenül kell minden esetben vesszőt tenni!

    A „Ragyog, mint a Nap”; „Ez sokkal nagyobb, mint a másik darab”. – Ide nem kell vessző, illetve csak akkor, ha hangsúlyt akarunk adni a vessző előtt álló szónak!
    „A “mint” kötőszó elé kell vessző, ha hasonlatot vezet be.” – Ez egy értelmetlen, fölösleges szabály.

    „Az anélkül hogy, aszerint hogy, ahelyett hogy stb. kötőszószerű szókapcsolatok elé vesszőt teszünk. Ilyenkor a hogy előtt nincs vessző. Felrohant a lépcsőn, anélkül hogy pihent volna. Cselekedj, ahelyett hogy tétovázol! Ha azonban az anélkül, aszerint, ahelyett stb. elemek az első tagmondathoz tapadnak, eléjük nem teszünk vesszőt, utánuk (a hogy elé) azonban igen: Felrohant a lépcsőn anélkül, hogy pihent volna…” Az ilyen „szabályok” megszegéséért nem vesszőzünk meg senkit, inkább azt kellene, aki kitalálta őket.

    Ez utóbbi gondolattal mélyen egyetértek…

    Hogy mikor kell vessző s mikor nem, azt az én fiatalabb-koromban úgy tanították (tanítottuk,) hogy vesszőt akkor teszünk, amikor kimondva a mondatot, kissé felvisszük a hangmagasságot. Tessék csak kipróbálni a fent idézettekre.

    Szennai László
    Normálisan, ez ilyen egyszerű…

    Az egyre bonyolultabb szabályok nem a nyelvünk érdekében születnek, hanem ellene. A magyar nem könnyű nyelv, a szükségtelen szabályok bevezetése pedig csak még nehezebbé teszi. Ez a legfőbb oka, hogy a magyar fiatalok szivesebben tanulnak idegennyelvet mint magyart. S ez a nyelvünk korcsosításához, silányításához is vezet.

    • Buvári Márta mondja:

      Kedves Szennai László!
      A vessző egyáltalán nem arra való, hogy hangsúlyt vagy beszédszünetet fejezzünk ki vele! Sőt, a hangmagasság sem mérvadó. Ha Önnek így tanították fiatal korában, akkor rosszul tanították. Úgy látszik, elég sok helyen tanították ezt a téveszmét. (Ugyanilyen káros tanítói téveszme, hogy a kérdő mondat végén fölvisszük a hangot.) A vessző elhelyezését a nyelvtan határozza meg, nem a kiejtés.

      • Kiss Gábor mondja:

        Kedves Buvári Mária!

        “A vessző egyáltalán nem arra való, hogy hangsúlyt vagy beszédszünetet fejezzünk ki vele! (…) A vessző elhelyezését a nyelvtan határozza meg, nem a kiejtés.”

        Ezt a helyesírási szabályzat készítői nem így gondolták.

        239: “Az írásjelek szerepe kettős. Részben a mondatok szerkezetét, tagolódását, részeik vagy részleteik egymáshoz kapcsolódását tükrözik, részben némiképpen a beszédnek betűkkel ki nem fejezhető sajátságaira, a hanglejtésre és a beszédbeli szünetekre utalnak.”

        248. e: “Ha az és, s, meg, vagy kötőszó beszédszünettel elválasztott, hátravetett mondatrészeket vezet be, e kötőszók elé vesszőt teszünk.”

        249 a: “Az értelmezős szerkezetben rendszerint mind az értelmezettre, mind az értelmezőre külön hangsúly esik, és a beszédben szünet van közöttük. Ezt az írásban vesszővel jelezzük.”

        249 e: “A szünettel elkülönülő értelmezőszerű, valamint a mondathoz lazán hozzátoldott határozók elé vesszőt teszünk:”

        249. b: “Ha az értelmező után is szünet van a beszédben, mögéje is tehetünk vesszőt”

        261 b: “Ha valamely indulatszó után a be vagy a de nyomósító szó következik, az indulatszó és a nyomósító szócska közé csak akkor teszünk vesszőt, ha a mondat hangsúly- és szünetviszonyai ezt megkívánják.”

        • Buvári Márta mondja:

          Kedves Kiss Gábor!
          Jó, az “egyáltalán” túlzás. Van összefüggés: ahol vesszőt teszünk, ott többnyire szünetet is tartunk, legalább is felolvasáskor. Wacha Imre azonban hangsúlyozza szakkönyveiben, írásaiban, hogy nem mindig kell szünetet tartani a vesszőnél, pl. a hogy kötőszó előtt is gyakran nem tartunk szünetet. Viszont számos esetben tartunk szünetet ott, ahova nem való vessző. Az Ön által idézett paragrafusoknak megfelelő mondatokban van összefüggés az értelem és a vessző, ill. a szünet elhelyezése közt. Az én cikkemben szereplő esetekben viszont — pl. az alany és az állítmány közé tett vessző esetében — kifejezetten értelemzavaró a vessző, akkor is, ha valaiki, pl. a nyomatékosítás kedvéért szünetet tart ott. Egyébként az ilyen túlbonyolított szabályok, hogy “ha ez, akkor így kell, ha az, akkor úgy is lehet”, csak az emberek összezavarására alkalmasak. Ilyen szempontból az új helyesírás rosszabb, mint az előző volt. Lehet, hogy le is veszem a helyesírást a honlapról, nem foglalkozom vele többet.

      • Szennai László mondja:

        Kedves Buvári Márta! Igen, nekem így tanították, s majd később én is így tanítottam. Nem, nem az a téveszme ahogyan én tudom, hanem az magyartalan, a miként Ön állítja.
        Az írásjelek használatát valóban a nyelvtan határozza meg, csak az nem mindegy, hogy melyik: Az-e, amely tükrözi a magyar nyelv sajátosságait, vagy a mai, amely figyelmen kívül hagyja. Az írásjeleket a beszéd alapján kell alkalmazni. Mert mi is a célja az írásnak? Az a célja Kedves Hölgyem, hogy tükrözze, közvetitse a beszédet.
        A hangsúlyt említve Ön nyílván ezeket kifogásolja:

        „… nemcsak az “egyház szentje” állítmány avagy értelmező mivolta miatt kell illetve lehet vesszőt tenni, hanem azért is mert így hangsúlyt kap az, hogy az “egyház szentje”, a “Piroska”!” […] „A “Ragyog, mint a Nap”; “Ez sokkal nagyobb, mint a másik darab”. – Ide nem kell vessző, illetve csak akkor, ha hangsúlyt akarunk adni a vessző előtt álló szónak!”

        A vesszővel nem hangsúlyt fejezünk ki, ámde elősegíthetjük vele a helyes értelmezhetőséget. (Mert mi is az elsődleges célja az írásnak? Az, hogy tükrözze a beszédet. Természetesen, tudom hogy manapság másként határozzák meg, azonban eredetileg ez volt a célja. S ma is ez kellene hogy legyen!) S nem is beszédszünetet fejez ki, hanem elválasztja a részmondatokat. Azonban, részmondatok között, mindig van egy rövid beszédszünet…
        Ön szerint:

        „káros tanítói téveszme, hogy a kérdőmondat végén fölvisszük a hangot”.

        Ezek szerint, Kedves Buvári Márta, Magácska nem tudja hogy a magyar nyelvben az információt a dallam hordozza.
        A magyar beszéd ereszkedő hanglejtésű. Ez alól egyetlen kivétel van csupán, a kérdőhang nélküli kérdőmondat, amikoris a dallammal kérdezünk. A kérdőhang nélküli kérdőmondat hanglejtése fölfelé tendál és a végén hirtelen ereszkedővé válik. Lásd például: “Megtanultad a leckét?”

        Pár mondat erejéig még visszatérve a hangsúlyra: A magyar beszéd alapegysége a szólam. (Nem a szótag, nem a szó, nem a mondat, hanem a szólam.) A magyar beszéd tőhangsúlyos. Vagyis nem a szavak elején van a hangsúly, hanem a szólam elején. Ma ezt sem így tanítják s ez szomorú, ugyanis a beszédünknek nemcsak magyarul kell hangzani, hanem magyarosan is!

  3. Szabó Miklós mondja:

    Íme, Szennai Imre szabálytagadó felfogásának igazoló szabálya:
    “Hogy mikor kell vessző s mikor nem, azt az én fiatalabb-koromban úgy tanították (tanítottuk,) hogy vesszőt akkor teszünk, amikor kimondva a mondatot, kissé felvisszük a hangmagasságot.”
    Talán éppen fordítva kellene, nemde? Vagyis nem visszük fel a hangmagasságot ott (kissé sem), ahol nem kell (nem szabad) vesszőt tenni írásban! Az egyik példával kívánom igazolni is a véleményemet: a „Felesége, társaságban többször próbálkozott” mondatban a “Felesége társaságában” egy birtokviszony- szerkezet, amelyben a “feleség” a birtokost, a “társaság” a birtokot képezi. Miért is kellene közéjük vesszőt tenni? Vagy miért kellene felvinni a hangmagasságot e szó végén? Ez egyszerűen értelemzavaró lenne? Ha a “feleség” szót kimondva kívánjuk kiemelni (mert például “más társaságában nem próbálkozott…”) akkor nem “felvisszük” a hangmagasságot, hanem hangsúlyozzuk ezt a szót, azaz hangosabban ejtjük ki (de akkor is csak a szó első szótagját), ezt azonban nem tudjuk jelölni írásban! Vesszővel pedig végképp nem! Egyébként hangsúlyt a modern írásban nem írásjelekkel, hanem tipográfiai eszközökkel (aláhúzás, NAGYBETŰK, dőlt vagy vastagított betűk) jelölhetünk – ha nagyon indokolt. Elborzadtam, amikor Szennai Imre soraiban ezt olvastam: “így tanították (tanítottuk)”! Nekem nem így tanították – szerencsére….

    • Szikora Monika mondja:

      Társaságban vagy társaságában?

    • Szennai László mondja:

      Kedves Szabó Miklós!
      Mint írta, elborzadt tőle hogy:

      „az én fiatalabb-koromban úgy tanították (tanítottuk,) hogy”…

      Nem gondolkodott el rajta, nem fogta föl amit szavaim takarnak, azt, hogy én aki Maga szerint “butaságot” írtam, nem ma jártam iskolába, (tanulni s tanítani,) hanem olyan korban amikor maga még valószínűleg meg sem született.
      Mindenki értékes, Szabó Úr, Maga is biztosan az . Legföljebb csak azt rovom fel Önnek hogy azért megtisztelhetett volna legalább azzal, hogy helyesen másolja le a nevemet.

  4. Szabó Miklós mondja:

    Elnézést kérek minden olvasómtól: az előző hozzászólásomban ennek a mondatnak a végére nem kérdőjelet, hanem felkiáltójelet kellett volna tennem: “Ez egyszerűen értelemzavaró lenne?”, tehát helyesen így kellett volna írnom: Ez egyszerűen értelemzavaró lenne!”

Hozzászólás ehhez a cikkhez: Vesszőzés

(A mezők kitöltése kötelező. A villámlevélcím cím nem fog látszani a hozzászólás elküldése után.)