Új nyelvművelői felfogás:

Buvári Márta ,,Nyelvművelés- elmélet – Értékelvű nyelvművelés” című kötete teljes terjedelmében fölkerült az Írásaink rovatba.

Időegyeztetés

A legtöbb nyelvművelő úgy tartja, hogy az írók tudják a legjobban a nyelvet, tőlük kell a nyelvtanba a példákat venni. Mások egyenesen azt mondják, hogy nem is kell nyelvművelés, elég, ha sokat olvasunk.

Az írók művészien használják a nyelvet, kihasználják olyan lehetőségeit, amelyeket a hétköznapi ember nem, de általában nem tudatosan használják, csak munkaeszközként. Tisztelet a kivételeknek, mert sokan közülük annyira beleszeretnek e munkaeszközükbe, hogy elkezdenek tudatosan is foglalkozni vele, megfigyelnek benne olyan jelenségeket is, amelyeket a kutató nyelvészek nem vesznek észre, és bosszantja őket a helytelen nyelvhasználat. Belőlük lesznek az író-nyelvművelők. De a nem tudományos megközelítés miatt néha tévedéseket is terjesztenek – de most nem erről akarok szólni, hanem arról, hogy a legjobb író is követhet el nyelvi hibát.

Wass Albert regényében bukkantam a következő mondatokra:

„Csupán egy-egy borjú böffenése jelezte olykor, hogy a csorda még mindég ott csillapította az éhségét valahol a közelben.” „Zsákot is vittek, meg lapátot, mert ha igaz volt, amit a gyerek mondott, akkor kenyérmagnál is értékesebb holmi hevert ott a földön. Sót csak a királyi bányából vásárolhatott az ember, s a sómesteren múlott, hogy kinek mennyiért adta.”

…híre jött, hogy áttörték a kunok újra a Beszterce-völgyi földsáncokat, s útban voltak a Szamos völgye felé.

Az indoeurópai nyelvekben, ha a főmondat múlt idejű, akkor a mellékmondat is csak múlt idejű lehet. (Némelyik nyelvben külön fajta múlt idők vannak e célra.) A magyarban függő beszédben a keret eseménnyel egyidejű állítást jelen idővel fejezzük ki, akár jövő idejű, akár múlt idejű a fő állítás, és akár mellérendelő, akár alárendelő szerkezetben van a függő állítás. Pl. Azt mondta, hogy nincs nála pénz. Egy külföldi, aki most tanul magyarul, így mondaná ezt: Azt mondta, hogy nem volt nála pénz. Az utóbbi magyarul azt jelenti, hogy nem a kijelentés idején, hanem valamikor előbb nem volt nála pénz.

Az idézett mondatok így lennének helyesek:

„Csupán egy-egy borjú böffenése jelezte olykor, hogy a csorda még mindég ott csillapítja az éhségét valahol a közelben.” „Zsákot is vittek, meg lapátot, mert ha igaz, amit a gyerek mond, akkor kenyérmagnál is értékesebb holmi hever ott a földön. Sót csak a királyi bányából vásárolhatott az ember, s a sómesteren múlott, hogy kinek mennyiért adja.”

…híre jött, hogy áttörték a kunok újra a Beszterce-völgyi földsáncokat, s útban vannak a Szamos völgye felé.

A „ha igaz…” kezdetű rész ugyan formailag nem függő beszéd, tartalmilag azonban az apa gondolata, ezért indokolt ezt is jelen időbe tenni.

Wass Albert kettős, majd egészen idegen nyelvi környezetben élt. Ezt az időhasználatot idegen hatásnak kell tekintenünk nála, bármennyire gazdagon, művészien használja is egyébként a magyar nyelvet.

Buvári Márta

© 2011-2016 – nyelvmuveles.hu - honlapkészítés, weblapkészítés