Új nyelvművelői felfogás:

Buvári Márta ,,Nyelvművelés- elmélet – Értékelvű nyelvművelés” című kötete teljes terjedelmében fölkerült az Írásaink rovatba.

Petőfi *200 _________ Id. Bodolay Géza: Petőfi Sándor nyelvéről

.

.

Ugrócím: id. Bodolay Gézához

https://nyelvmuveles.hu/elveink/id-bodolay-geza-100-eve-szuletett-20-eve-hunyt-el-irodalomtortenesz-nyelvesz-a-zart-e-kuzdoje-es-elomozditoja

.

.

PETŐFI SÁNDOR, AZ ÜSTÖKÖS CSILLAG

A költő tisztëletére

* 1823. télhó (január) 1., Kiskőrös (Kiskunfélëgyháza?)

† 1849. nyárhó (július) 31., Fehérëgyháza (1856? Barguzin?)

.

Id. Bodolay Géza, a zárt ë ügyének elkötelezett küzdője, a Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány ëgyik elindítója és a működés mëgalapozója (Versëk szëbben, 2001) még 1999-ben kiadott ëgy pompás Petőfi-füzetët a vértelen forradalom jelës napjáról: Petőfi Sándor, az üstökös csillag. 1848. március 15.

Ennek nyelvi fejtëgetéseit most, az újabb kerek évfordulók alkalmából a világhálón is elérhetővé tësszük.

A Szërző írásán csak annyit változtatunk, hogy a szögletës zárójelbe helyëzëtt bëtűkkel-számokkal – [ ] –, vagyis némi tagolással könnyítjük az elvont szöveg olvashatóságát.

Nëm lëttünk hűtlenëk Géza bátyánk hagyatékához. Azóta a zárt ë rëndszërét mëglëhetős alapossággal föltártuk, és alkalmaztuk a Kodály Zoltán és Bárczi Géza által mëgálmodott nyelvművelő munkához. Igyekëztünk nyomtatásban, a világhálón és hangzó, élő szóval is közkinccsé tënni – sőt a MorphoLogic Kft.-vel ëgyüttműködve mëgalkottuk a zárt ë–t jelölő nyelvi eszközt (programot), a Helyësen-t.

https://nyelvmuveles.hu/

https://kiejtes.hu/

.

.

.

ID. BODOLAY GÉZA

Bevezetés (Részlet)

„Në engedjünk tëhát a 48-ból ma së,

hogy szëbben hangozzék, amit előadunk!”

                                                                                                                                                    Bodolay Géza

…

[A] Van még ëgy sajátsága a válogatást alkotó Petőfi-próza és versëk itteni közlésének. Szeretném elősegíteni, hogy nyelvünk 15 magánhangzót használó, teljesebb hangszërëlésű változatában olvassák, illetve mondják el a szövegëket a kötet forgatói. Ezért az érvényës helyësírási szabályzat 90. [2015. szeptembër 1-jétől 89.] pontjában említëtt mëgkülönböztető jellel fëlhívom a figyelmet kétféle rövid e hangunkra, a nyílt e-re és a zárt ë-re.

[B] 1848-ban jelëntek mëg a Magyar Tudományos Akadémia fëlkérése nyomán Czuczor Gergely és Vörösmarty Mihály költő-nyelvtudósaink buzgalmából az első magyar nyelvű középiskolai magyar nyelvtankönyvek, miután az országgyűlés végre úgy határozott, hogy a latin helyëtt hazánkban a magyar nyelv lëgyën a közép- és fëlsőfokú oktatásnak és a közigazgatásnak a nyelve.

[C] Ez a tankönyv mëgállapítja mindjárt az elején, hogy nyelvünkben 15 magánhangzó van (mai iskoláinkban csak 14-et tanítanak), s fëlsorolva őket külön kiemelik a szërzők, hogy a nyílt e és a zárt ë különbségére mindjárt kezdetben „figyelmessé tétessék a növendék”, és helyës kiejtésükre is gondot fordítsanak az oktatók. A [19.] század végéig voltak is tankönyvek, amëlyek Vörösmartyék példáját követve jelölték a két hangnak a magyarok többsége által ismert, de a helyësírásunkban külön fël nëm tüntetëtt különbségét. Në engedjünk tëhát a 48-ból ma së, hogy szëbben hangozzék, amit előadunk!

[D] Kövessük Vörösmarty és Czuczor példáját, amint erre kiváló színművészünk, Hegedüs Gyula is biztatott (sok más kiválóságunkkal ëgyütt századunkban: „a hangok nagy tanárával”, Kodály Zoltánnal és nyelvtudós akadémikusunkkal, Bárczi Gézával ëgybehangzóan) 1917-ben kiadott, „A beszéd művészete” című kis könyvében. Azt írja a többi közt Hegedüs: „Az e és é között van a közép ë, amëly azonban mostoha bánásmódban részesült a nyelvtankönyvek részéről. Röviden érintik, tudomásul vëszik és ezzel el van intézve. Pedig a tökéletës magyar beszédben hihetetlenül fontos. Szinte érthetetlen, hogy amikor sok-sok szónak más értelmet ad…, mégsëm vëszik a tankönyveink komolyan…” „Ami pedig a széphangzást illeti, határozottan a legkényësebb magánhangzója nyelvünknek.” „Ha közép ë jelëntőségét mérlegëljük, arra a végső eredményre jutunk, hogy éppen olyan fontos, különálló magánhangzónk, mint az e vagy é, tëhát éppen úgy këll értékëlnünk, és külön jellel mëgbëcsülnünk.” Törvénybe këll iktatni. Tanítani këll, és addig is, míg ez mëgtörténik, helyësen tëszi mindën előadó, lëgyën az szavaló, fëlolvasó, szónok vagy színész, ha az előadandó művet előbb a közép ë szëmpontjából is átvizsgálja, és a jelet fëlrakja.” (I. m. 37–40 lap.)

[E] Ezt kísérlëm mëg e kis kötetben a zárt ë jelölésével, hozzátéve, hogy itt-ott lëhetnek apró eltérésëk az általam is beszélt és itt jelölt dunántúli köznyelvtől. Ilyen esetëkben (főleg a szótövekben) használja mindënki a zárt ë-t úgy, ahogy az ő vidékükön ejtik, ahogy anyanyelvében mëgszokta. Lényeg az, hogy tisztán mëgkülönböztessük a zárt ë hangot, akárcsak a többi magánhangzót. Ha pedig valaki ëgyáltalán nëm tudja a kétféle rövid e hangot mëgkülönböztetni, annak hadd idézzem Kodály Zoltán mondatát a zárt vagy közép ë-ket szintén jelölő Iskolai Énekgyűjteményének az előszavából 1943-ból: „Itt említjük, hogy a közép ë mëgjelölésének nëm az a célja, hogy e-ző nyelvjárást beszélők is mëgtanulják, hanëm, hogy támogassa azokat, akik ë-vel beszélnek, de a városias kiejtés hatása alatt talán már fakulni kezd beszédükben nyelvünknek ez az értékës sajátsága.”

Részletësebben a két hang, az e és az ë használatának a szabályairól a Jegyzetëkben szólok.

.

.

ID. BODOLAY GÉZA

JEGYZETËK

A költő nyelvéről

.

Azért a vállalkozhattam nyugalommal Petőfi itt közreadott prózai munkájának és költeményeinek 15. magánhangzónkat, a zárt ë-t is jelölő, ebben tëhát szokásos helyësírásunktól eltérő kiadására, mert mëggyőződésëm szërint nagy költőnk is biztosan (nyelvtudományunk óvatosabb állásfoglalása szërint: talán vagy valószínűleg) ezën a változatosabb nyelvën beszélt. Ugyanis Kecskeméttől Pápáig olyan helyekën járt iskolába, ott katonáskodott, ahol a vele ëgyütt élő kortársai mind (vagy nagyobb részben) tizënöt magánhangzóval beszélték a magyar nyelvet.

Nëm tudta volna ëgyébként olyan kifogástalanul utánozni (itt is szereplő versében) a kecskeméti ö-ző nyelvjárást sëm, ha nëm különböztette volna mëg az ebben a nyelvjárásban majdnëm mindig ö-vel helyëttesítëtt (de az írott nyelvben e betűvel jelölt) zárt ë hangot az (ugyancsak e-vel írt és a kecskeméti tájszólásban is e-nek ejtëtt) nyílt e hangtól.

Mëg këll jegyëznëm (mög köll jegyöznöm), hogy az úgynevezëtt ö-ző nyelvjárásokban (az ország déli részén) is él a zárt ë hang, csak aránylag kevés szóban: a vëgyës hangrëndű szavakban (például ‘lëány‘, ‘gërënda‘, ‘tëhát‘). Ezëkben a tájszólásokban is 15 magánhangzó él tëhát, csak kevés az ë és sok az ö hang.

Sajnos, az ë hang elhanyagolása miatt az újonnan átvëtt modërn idegën szavakban terjed az e bëtű jóvoltából ezëknek a szavaknak a nyílt e-vel való ‘művelt’ ejtése, holott ezëket a szavakat az átadó nyelvben is általában zárt ë-vel ejtik.

[1.] Az első szabály az tëhát, hogy a vëgyës hangrëndű szavakban csak ë hang ejtendő (még az ö-ző nyelvjárásterületëkën is), akár ősi szavainkról van szó, akár olyan jövevényszavakról, amëlyek Petőfi korában még részben ismeretlenëk voltak, mint tëlëfon, asszisztëns, docëns, profësszor, tëlëvízió, mëgafon stb. Vörösmartyék is ismerték ezt a szabályt, tanították is említëtt, 1848-ban mëgjelënt középiskolás tankönyveikben (hozzájuk képest tëhát csak 150 évvel maradt el mai anyanyelvoktatásunk). Ëgyik tankönyvük ëgyetlen ëgyetlen kivételről tud, amëlyben vëgyës hangrëndűsége ellenére nyílt e hang szerepël. Ez a ‘korhely‘ szó. (Van még néhány.)

[2.] A szavak tövében nincs általában szabály, hogy mikor ejtünk nyílt e vagy zárt ë hangot. Legfëljebb az ëgyes szavak eredete, ëtimológiája ad némi eligazítást. Nagyon helyësen magyarázzák Czuczorék: „A gyökszókban előforduló e bëtűnek valódi hangját ëgyedül a’ közönségësebb s tisztább vidéki szokás határozza mëg, minthogy eddigi szótárainkban ez mëgjegyëzve nincsen.”

[3.] Azóta már van ilyen szótárunk, a fëntebb említëtt Értelmező Szótár (Akadémiai Kiadó, 1959–1962), de nyitva hagy ëgy sereg kérdést a különböző tájszólások eltéréseit aggályosan méricskélve. Döntésre máig nëm vállalkoztak nyelvtudósaink, pedig attól sënkinek sëmmi baja nëm lënne, ha mëgállapítanák (mérlegëlve a többség ejtési sajátságait) a kiejtési „normát”. A némëtëk mëgtëtték már a múlt [19.] században, de még az iskolázott embërëk kiejtése sëm ëgységësült egészen, bár a némëtëkben (állítólag) nagyobb a hajlam a „gleichschaltolásra”, mint bennünk.

[4.] Félëk tőle, hogy nálunk addig „patópálkodunk” ilyen különbségëkre hivatkozva, míg a szigorúan szabott helyësírás „bűvöletében”, az ahhoz mereven ragaszkodó iskolai anyanyelvoktatás „jóvoltából”, és a mindën másra, csak a változatosabb magyar nyelv oktatására nëm használt modërn tëchnikai eszközök (a rádió, a tëlëvízió, magnëtofon, CD-lemezëk) „segítségével”, végül a ma még 15 különböző magánhangzóval beszélő, ëgyelőre többségi magyar anyanyelvű polgárok is ëgyféle e hangot kezdenek használni, gondolván, hogy „műveltül” így këll beszélni. Azon a „színtelen és szagtalan” nyelvën, amëlyet külföldiek külföldiek (Péchy Blanka művésznő, nyelvünk áldozatkész rajongója szërint) „kecskemekëgéshëz” szoktak hasonlítani a sok ëgyformán ejtëtt e bëtű miatt. (Addigra majd bizonyára elkészül a 14 magánhangzós magyar nyelv kötelező kiejtési szabályzata, legfëljebb, aki túl ëgyhangúnak és ëgyszërűnek találja nyelvünket, „áttér” családostól az az angolra, hiszën az választékosabb, mert két rövid e is van benne, nëm mint a magyarban.) De félre a keserű tréfával! Sëm nëm különb, sëm nëm alábbvaló a történelëm során kialakult magyar nyelv bármëlyik másiknál: ëgyszërűan a mienk, a sajátunk, és rëndëlt fëladatunk, hogy ápoljuk, rëndben tartsuk mint kulturális örökségünket, tulajdonságait ismerjük mëg, s adjuk hiánytalanul tovább az utódainknak, ahogy mi is örökbe kaptuk.

[5.] Vörösmartyék tudtak ëgyébként még néhány mëgtanulható szabályt az e-ë előfordulásáról a szótövekben is, és nëm rejtëtték véka alá tudásukat. Azt sëm mondták, hogy „aki tudja, tartsa mëg” kiejtésében a változatosabb kétféle rövid e-t, mintëgy „privatizálva” ezzel a közös anyanyelvoktatás kötelező fëladatát, hanëm szorgalmazták, hogy már a tízéves kisdiák „figyelmesség tétessék” a kétféle rövid e hangra anyanyelvünk szëbb hangzása kedvéért. Tanították például, hogy „…ollyan szókban, mëllyek különféle tájszokás szërint hol ö hol ë hangzóval ejtetnek, zárt ë használtatik, p. sör sër, vörös vërës, vödör vëdër, gyönge gyënge, Szöged Szëged.” (I. osztály, 7–8. lap.)

[6.] Ugyanitt említik, hogy csupán néhány ëgytagú, magánhangzra végződő szóban (mint az –ë kérdőszócska, a lë igekötő, a të szëmélynévmás, a në, së tiltószó) ejtünk zárt ë-t; nyílt e van viszont a be igekötőben, a de kötőszóban és a ne (nesze) szócskában, valamint az utóbbiakhoz hasonlóan mindën hosszabb szó végén is. Jól használható a beszédünkben, ha mëgjegyëzzük, hogy mëlyak azok a nagyon sokszor előforduló szótövek, igetövek, amëlyekben zárt ë hangot ejtünk. Ilyen például az ëgy névelő és számnév összes továbbképzëtt alakja: ëgyenlő, ëgyaránt, ëgység, ëgyetëm stb.

[7.] Érdëmës mëgjegyëznünk, hogy a tővégi mássalhangzót változtató, a válogatásunkban is nagyon sokszor előforduló igéink tövében zárt ë van: lënni, tënni, vënni, ënni, mënni (ide tartozik még néhány, szëmpontunkból érdëktelen i-s tövű ige: inni, hinni, vinni).

[8.] A toldalékok (képzők, jelek, ragok) általános szabályaként azt tanítják a szóban forgó, 1848-ban kiadott középiskolai tankönyvek, hogy ahol a mély hangú toldalékban a hang van, ott a magas hangú mëgfelelőjében nyílt e-t ejtünk, ahol o hang van, annak zárt ë és „azzal rokon” ö felel mëg. Példák: –nak/-nek, –ban/-ben, –abb/-ebb, –lak/-lek, illetve –hoz/-hëz/-höz, –on/-ën/-ön, –tok,-tëk/-tök stb.

[9.] Ennél az általános szabálynál ma sëm tudunk jobbat, csak világosabban látjuk, hogy azért van ez így, mert a nyelv hangjai képzésük bizonyos sajátságai szërint ëgymással kapcsolatban és ellentétben vannak, vagyis rëndszërt alkotnak, s ennek mëgfelelően fordulnak elő toldalékainkban a magánhangzók, köztük a zárt ë is.

[10.] Négy tulajdonság határozza mëg magánhangzóink helyét a rëndszërben: 1. rövidek vagy hosszúak; 2. mélyek vagy magasak; 3. alsó, középső és fëlső nyelvállással képzëttek; 4. ajakkerekítéssel vagy szélësebbre nyitott ajakréssel képezzük őket (labiális és illabiális hangok).

[11/A]Minthogy a toldalékokban a rövidek és a hosszúak külön-külön alkotnak párokat, ëgymástól elkülöníthetjük és többi mëghatározó tulajdonságuk alapján nagyon szëmléletës négyszögekben rakhatjuk őket ëgymás mellé és ëgymás alá, a követkëző rövidítésëket használva: ar. = ajakrésës, ak. = ajakkerekítésës; A = alsó, K = középső, F = fëlső nyelvállásúak. Balról jobbra haladva vëgyük előbb a mély, azután a magas, ezëkën belül előbb az ajakrésës, azután az ajakkerekítésës hangokat, így:

.

                        RÖVIDEK                                                    HOSSZÚAK

         Mélyek                      Magasak                    Mélyek                         Magasak

         ar.    ak.                     ar.    ak.                      ar.    ak.                        ar.    ak.

F        –      u                        i        ü                       –       ú                          í        ű

K       –       o                       ë       ö                        –       ó                          é       ő

A       –       a                       e       –                        á       –                          –       –

.

[11/B] Ezëk a (hiányt jelölő vonalkákkal kiegészítëtt) négyszögek bemutatják egész 15 hangból álló magánhangzórëndszërünket, éa kijelölik a mai köznyelvben létëző ëgyes hangok helyét, ëgyiknek a másikhoz való viszonyát, ami a toldalékok (képzők, jelek, ragok) szabályainak (már 1848-ban is ismert, fëntebb idézëtt) magyarázatát adják. Láthatjuk, hogy mindhárom rövid köznyelvi mély magánhangzónk ajakkerekítésës (ezt ki-ki észrevëheti tükörbe pillantva kiejtésünk közben), ezért kezdődik négyszögünk a hiányt jelölő vonalkákkal. (Hadd jegyëzzük mëg, hogy ha a palócok a-ja vált volna többségi, köznyelvi hangunkká, azt ebbe az illabiális [ajakrésës: ar.] oszlopba këllene írnunk, és a labiálisoknál [ajakkerekítésësëknél: ak.] hiányozna az alsó nyelvállású hang.)

[11/C] Az is világos az ábrából, hogy a mély hangú rag és képző a hangjának a magas hangú párjában miért van nyílt e: mert mindkettő alsó nyelvállású. Például –ban/-ben, –ra/-re, –nak/-nek, –va/-ve. Világos viszont, hogy az o magas hangú mëgfelelői az ë és ö, hiszën mindhárom középső nyelvállású. Például –hoz/-hëz/-höz, –on/-ën/-ön, –kod/-këd/-köd, –koz/-këz/-köz, –os/-ës/-ös. Többi hangunknak a toldalékokbeli szerepéről nincs itt hely szólnunk. Az e-ë-ről mëgállapíthatjuk, hogy mindkettőre szükség van toldalékaink szabályos rëndszërében!

[12.] Azok a nyelvészëk, akik nyelvünknek az úgynevezëtt e-ző (azaz csak ëgyféle rövid e hangot ismerő, kisebbségi) változatát szeretnék (mai helyësírásunkra hivatkozva) ëgységës magyar nyelvnek kikiáltani, úgy mutatják be rövid magánhangzóink férfi négyszögét, hogy az ë hangot kihagyva fölfelé mutató kis nyilat tësznek az e fölé, jelëzve, hogy ez a hang kétszërës fëladatot lét el a rëndszërben (azaz kétszër annyit dolgoztatnak vele, mint këllene): föl és alá csúszkál az alsó és a középső nyelvállású hangok között mint „ëgységës magyar e”, némëlyek kiejtésében inkább az e-hëz, másokéban inkább az ë-hëz állva közelebb. Természetësen ebben a változatban is van „rëndszër”, csak éppen tökéletlen a kétféle rövid e-ë hangot mëgkülönböztető (nëm győzöm hangsúlyozni: szëbb, mert változatosabb; a félreértési lehetőségëket sok ezërrel csökkentő; a múlt [19.] században mint az 1848-ban kiadott, Czuczor és Vörösmarty által írt középiskolás tankönyvek is bizonyítják: még mindën iskolában oktatott), általam itt népszërűsíteni óhajtott, tizënöt magánhangzós anyanyelvi változathoz képest.

[13.] Kis munkaközösségünk szándékozik elkészíteni ennek a nyelvi változatnak részletës, mindën fëlmerülő kérdésre választ adó nyelvtanát és kiejtési szótárát.

Itt még ëgy kérdésre válaszoljunk: mennyire befolyásolja ëgy tetszés szërinti magyar szövegnek (például az összeállításunkba fëlvëtt 35 Petőfi-versnek és ëgy prózai művének) a magánhangzó-statisztikáját, hangzósság szëmpontjából való kiëgyensúlyozottságát a kétféle rövid e mëgkülönböztetése?

A teljes szövegben 10.599 [100%] magánhangzót találunk; ebből 2380 [22,45%] (nyilván a gyakori határozott névelő miatt is leggyakoribb) az a hang; magas párjából, az e hangból 1813-at [17,1%] találtam. Középső nyelvállású mëgfelelőik közül o hang 1071 [10,1%] van, ë hang pedig 1037 [9,8%]. Eléri még az ezret [9,43%] a mély és magas hangokkal ëgyaránt gyakran kapcsolódó i hang; de a két leggyakoribb hosszú magánhangzónk csak mëgközelíti az ezret: á = 930 [8,77%], é = 916 [8,64%]. Többi magánhangzónk csak ëgy-háromszáz [0,94%–2,83%] helyet foglal el az összeállításban, tőlük is mëglëhetősen lëmarad a hosszú ú és a hosszú ű: 84 [0,79%] és 27 [0,25%] van belőlük összesen. (Ezëk a számok természetësen nëm felelnének mëg pontosan mai helyësírásunknak, mert a hosszú í-ú-ű jelölése kissé eltért mai helyësírásunktól, és a versëket az eredetihëz ragaszkodva bëtűhíven szoktuk közölni.) Az összesítés arányaihoz hasonló számokat kapunk külön-külön mindën versben. Szó sincs tëhát arról, hogy anyanyelvünk „E-kórságban” szenved, mint ëgyik ismert írónk állította vagy húsz évvel ezelőtt ëgy folyóiratban, de az sëm állja mëg a helyét, hogy legtöbbször az e hang fordul elő beszédünkben, mint több nyelvtankönyvünk állítja. Nyelvünk nagyon jól gazdálkodik a 15 magánhangzó adta lëhetőséggel!

…

.

A közölt szövegëk forrása

Petőfi Sándor, az üstökös csillag. 1848. március 15. A költő verseiből és prózájából összeállította dr. Bodolay Géza. „Szeretettel ajánlom a magyar ifjúságnak.” Gondos BT., Budapest, 1999: 4. oldal és 37–39. oldalak

.

Szërkesztëtte: Mészáros András

© 2011-2016 – nyelvmuveles.hu - honlapkészítés, weblapkészítés