Új nyelvművelői felfogás:

Buvári Márta ,,Nyelvművelés- elmélet – Értékelvű nyelvművelés” című kötete teljes terjedelmében fölkerült az Írásaink rovatba.

Húgy és csillag

Első hallásra megdöbbentő, hogy valamikor használatban volt a magyar nyelvben egy csillag jelentésű húgy főnév is: Kasza húgy a kaszáscsillag, vagyis az Orion csillagkép elnevezése volt; a hugyozik a szeme kifejezést pedig ’mosolyog, csillog a szeme’ jelentésben ismerjük régről, illetve nyelvjárásainkban még ma is előfordul itt-ott, vagy emlékeznek rá az idősebbek. A szót etimológiai szótáraink finnugor eredetűnek tartják, és megkülönböztetik a ma is közhasználatú húgy főnévtől, valamikori igenévszótól (alakbeli egyezésüket véletlennek tartják). Úgy látszik tehát, hogy a csillag jelentésű húgy szavunk finnugor származása ellenére családtalanul áll a magyar szavak között.

Lehetséges azonban, hogy szavunk a huny ~ húny, hunyorog családjába tartozik, s elkülönülése szóhasadás eredménye. Szóhasadásról akkor beszélünk, ha egy szó eltérő alakváltozatai különböző fogalmak jelölésére foglalódnak le. Ez alapvető jelenség az emberi nyelvekben. Egy-egy szót ugyanis mindig több jelentésben használunk, ugyanakkor pedig a szavak alakja is változatokat mutat: gyakran jönnek létre egyre újabb népnyelvi, nyelvjárási változatok. Így magyarázzuk például a család – cseléd, a bozótos – bozontos, a nevel – növel, a csekély – sekély, a kamara – kamra, a fő- fej, a mell – mál, a vicsorog – vigyorog szópárok létrejöttét is. Mai nyelvünkben is állandóan zajlanak ilyen folyamatok, amint arról korábban már ejtettünk szót a kavar — kever kettőse kapcsán.

Csillag szavunk a csillog ige vagy igenévszó elkülönült változata. A jelentések kapcsolata e szópár esetében még világos: a csillag olyan égitest, mely csillog, mint a drágakő vagy az esőcsepp a szivárványban. Az talán már meglepőbb, hogy a csillog és a sajog is egymás párjai: sajog igénket ma már elsősorban a lüktető, ismétlődő fájdalom megnevezésére használjuk. A hullámzó, ingadozó, visszatérő inger, mozgás a csillogás fogalmának is alkotó eleme; ezt idegen nyelvek példái is szemléltetik. Eléggé gyakori, majdnem mindennaposnak mondható ez a jelentéskapcsolat; a latinban pl. mind a corusco, mind a mico ige jelenthet ide-oda mozgást, reszketést, rezgést, rángatózást, vergődést, csóválás, lüktetést — és csillogást, ragyogást, villogást, tündöklő fényjelenséget, fényingert is.

Már csak az kérdés: van-e a magyarban olyan szó a csillag – csillog szavakon kívül, melynek jelentése mozgásra utal, alakja pedig tekinthető a hugy ejtésváltozatának.

Tudjuk, hogy a magyar nyelvjárásokban bizonyos esetekben a gy és az ny hang váltakozhat: pl. monyoró – mogyoró, enyed – egyed; illetve kiterjedhet ez a kör a j hangra is: pl. varjú / varnyú / vargyu, borjú / bornyú / borgyu, sarju / sarnyú /sargyu stb.

Lehetséges tehát, hogy fent említett hugy szavunk a mai huny ~ húny ~ hunyik ige családjába tartozik. Ez a kapcsolat mind hangtani, mind pedig a jelentéstani szempontból  igazolhatónak és valószínűnek látszik. A hunyorog, huny ige[1] a szem lecsukódására, szemhéjunk mozgására utal, ráadásul közvetlen kapcsolatban áll a fényjelenségekkel, a fény érzékelésével is. Szemünk pedig nemcsak hunyhat, hunyoroghat – ezt egyébként  a népnyelv sokszor a jókedv, a csalfaság, kacérság vagy az élénkség, szikrázó, izzó kedélyállapot megjelölésére alkalmazza, hanem csilloghat is. A csillagok csillogása is hunyás, hunyorgás:  ingadozó, változó, mozgó fényjelenség, hullámzó, szakaszos fénylökések szabályos egymásutánja.

A csillagok tehát nemcsak csillognak, hanem régiesen szólva hugynak, vagyis   hunynak, hunyorognak és pislognak – éppen úgy, miként a mécses vagy a gyerta a szobában. Talán azért egy kissé fényesebben.

H. Tóth Tibor

© 2011-2016 – nyelvmuveles.hu - honlapkészítés, weblapkészítés