Támogasson bennünket adója 1%-ával! »

Új nyelvművelői felfogás:

Buvári Márta ,,Nyelvművelés- elmélet – Értékelvű nyelvművelés” című kötete teljes terjedelmében fölkerült az Írásaink rovatba.

Egybeírás, különírás

 

Sokan azt hiszik, hogy egy fogalmat csak egy szó jelölhet, ezért mindent egybeírnak, ami érzésük szerint összetartozik. Tévedés. Lehet összetett a fogalom, állhat két, három, akár több szóból is, azaz szószerkezetből.

Pontosabb elvi megfogalmazás mellett nem kellene szavanként szabályozni, mi írandó egybe, mi külön.

Három fő irányelvet ismerünk:

1. Ha az összetevők viszonya jelölve van, illetve a szófajból világos, akkor nem kell egybe írni őket ahhoz, hogy tudjuk összetartozásukat. A minőségjelző nem is szorul külön jelzésre, a melléknév magától jelzője az utána következő főnévnek, de még főnév is lehet jelző, mert a magyarban nincs éles határ a melléknév és a főnév között, nincs semmilyen jellegzetes végződésük. Egybe kell viszont írni a jelöletlenül összefűzött szavakat, ha önálló fogalom megjelölésére szolgálnak (pl. diótörő= diót törő).

2. A jelölt szerkezeteket akkor kell egybe kell írni, ha a szószerkezet egybeírva sajátos jelentésre foglalódott le, mást jelent, mint az összetevők összege.

3. Ha egy szószerkezethez közös képző járul, és így alkotunk vele új fogalmat, akkor az eredetileg külön írt szavakat egybe írjuk.

Ennyi elég is volna, e három pontot mindenki meg tudná tanulni, és belátása szerint el  tudná dönteni az egyes eseteket. A baj az, hogy a szótár nem mindig követi ezeket az elveket, sőt, már a szabályzat 16 pontban, és ezeken belül is alpontokban részletezi a típusokat, és nem mindegyik alszabály egyezik a főszabállyal. Sok a kivétel, sok szó esetben egyedileg döntöttek, és nem mindig következetesen, csak szótárból lehet tudni, hogyan. Például, hogy ne menjünk messzire: miért kell egybe írni az egybeírás szót? Semmivel sem jelent mást, mint hogy egybe kell írni. Nem egyformán szabályozták például az állást foglal és a helytáll szót, pedig mindkettő elvont fogalom, az állást foglal sem azt jelenti, hogy valaki odaáll valahova, és nem enged oda mást. Egyik esetben a képző „összerántja” a kétszavas fogalmat, a másik esestben nem stb. Így csakugyan lehetetlen megtanulni.

Értelmes szabály a mozgószabály. Ha szószerkezethez közös utótag járul, az „összerántja” a szószerkezetet, vagyis az eredetileg külön írt tagokat is egybe írjuk.

Hogy ne keletkezzenek túl hosszú szavak, három tagú összetétel esetén használható a kötőjel, mégpedig ott, ahol lazább a kapcsolat. Ez eddig rendben van, de miért éppen hat szótag után? A szótagszámlálás nem véletlenül gúny tárgya. És ha hosszú, miért nem mindegy, hogy két vagy három elemből áll? Fontos, hogy hova tesszük a kötőjelet. Sokszor mást jelenthet a szó, ha az első két tag közé teszik, mint ha a második két tag közé. Van olyan szó is, amelyben nehéz megállapítani, hol lazább a kapcsolat, néha mindkét helyre kötőjel kívánkozna, ezt is meg kellene engedni. Használhatnánk a kötőjelet akár két elemű összetételben is, ha az összetartozás nem egészen állandó, nem olyan szoros, vagy ha két hosszú szót teszünk össze. Újabban, különösen a hivatalos nyelvben, cégnevekben, az orvosi nyelvben is több elemből álló, jelöletlen jelzős szerkezet alkot egy fogalmat. Ezeket sokszor szét lehetne bontani körülírássá, de ha nem, még mindig jobb mindegyiket külön szóba írni (ahogyan szokták is), mint a jelenlegi szabály szerint egybe, valahol egy kötőjellel.

Ha nagyobb teret engednénk a kötőjelnek, jobban ki lehetne fejezni az összetartozás különböző fokait. Fontos, hogy semmiképpen se kerüljön szorosabban egymás mellé a lazábban kapcsolódó két elem. Logikátlan például az ilyen írásmód: József Attila-díj. Nyilvánvaló, hogy a díj az egész névhez tartozik, nemcsak a keresztnévhez, sőt, a név két eleme szorosabban összetartozik, mint a név a díj szóval. Felfoghatjuk úgy, hogy a név a jelzője a díjnak, ez esetben minden elemet külön írunk: József Attila díj; vagy felfoghatjuk összetételnek, akkor viszont kötőjellel össze kell kapcsolni az egészet: József-Attila-díj. A közös utótag (vagy képző) összevonja az egyébként külön írt szerkezetet, csak ebben az esetben az előtagot – tulajdonnév lévén – nem lehet egybe írni.

A kötőjel alkalmas a tagoltság jelölésére is. Ez érvényesül akkor, ha olyan idegen szóhoz vagy régi névhez kapcsolunk toldalékot, amely nem úgy van írva, ahogyan hangzik, vagy ha több szavas vagy ragra végződő címhez kapcsolunk ragot. Ezekben az esetekben az a cél, hogy világos legyen a név, illetve a cím határa. Pl Voltaire-ről, az És mégis mozog a föld-ben… Egyszerűbb lenne a kötőjelezést kiterjeszteni minden idegen névre és minden olyan névre, amelynek a kiejtése nem egyezik az írásával. Kötőjellel kellene írni az olyan összetett szavakat, amelyekben az egymás mellé kerülő mássalhangzók kétjegyű mássalhangzónak látszanak, pl. méz-sör, ház-sor.

Kétféleképpen kell írni az ezalatt, ehelyett és hasonló szavakat. Ha megnevezzük, mi alatt, mi helyett stb., és megismételjük a névutót, akkor külön: „ez alatt a fa alatt”  (nem derül ki, vajon időhatározó esetén is így van-e: ez alatt a beszéd alatt), „e helyett a darab helyett”.  De ez nem vonatkozik mindegyikre. Például az ez ellen, ez elől kifejezéseknek nincs egybe írt párjuk. Meggyőződésem, hogy az ezt követően, ezt megelőzően terpeszkedő kifejezések részben azért terjedtek el annyira, mert az emberek bizonytalanok, hogy az ezután-t, ezelőtt-öt egybe kell-e írni, vagy külön.

Némely esetekben az egybe illetve külön írást rá lehetne bízni a szövegalkotó szándékára, hisz ő tudja, mit akar kifejezni, a lényeg az, hogy tényleg azt fejezze ki

buv

3 hozzászólás – Egybeírás, különírás

  1. Kovács Tibor mondja:

    Örülök ennek a cikknek. Csak a végéhez szólok hozzá.
    “Ez alatt a fa alatt”. Érdekes lenne megtudni, miért alakult ki a névutó megkettőzésén alapuló képlet. Franciásan bonyolult, ráadásul sokaknak problémát okoz az egybeírás kérdésében. Kell ez nekünk? Mondhatnánk: “e fa alatt” vagy “ezen fa alatt”. Az “ezen” talán ósdinak hat, de semmi gond, úgyis a retró korát éljük. Csak a politikusok és a celebek retrósíthatnak? Ha az ilyen használatú “ez alatt” és variációi kikopnának, a megmaradó másik féle “ezalatt”-ot stb. mindenki boldogan egybeírhatná.

    • Buvári Márta mondja:

      Hogy miért alakult ki a kettőzés, azt nem tudom. Azt sem tudom, miért nem elégszünk meg az e mutató névmással. Talán azért, mert távolra mutató párja, az a névelővé vált: “e fa alatt / a fa alatt” — az utóbbi már nem jelenti azt, hogy “az alatt a fa alatt”. Nem ez az egyetlen rövid nyelvi elem, amelyet magában, úgy látszik, túl jellegtelennek tart a nyelvközössét, és hozzátesz valamit. (Például az -n raghoz hozzátapadt a kötőhangja, és már magánhangzóval végződő szőhoz is -an/-en alakban fűzik.) Az ezen és az eme használatos, de csak írásban. Az eme különösen divatos, de hibásan: kevesen tudják, hogy magánhangzóval kezdődő szó előt jár hozzá a z, akár az a/az, e/ez esetében: pl. emez országok. Más kérdés a helyesírás. Szerintem akkor sem lenne zavar, ha az ez alatt és hasonló kifejezéseket mindig külön írnánk. Ugyan mivel jelent mást, ha egybe írjuk?

  2. Grammar Ignác mondja:

    Kérdés, hogy ez alatt az ezalatt alatt ugyanazt értjük-e, amit az ez alatt alatt értünk. :)

Hozzászólás ehhez a cikkhez: Egybeírás, különírás

(A mezők kitöltése kötelező. A villámlevélcím cím nem fog látszani a hozzászólás elküldése után.)