Új nyelvművelői felfogás:

Buvári Márta ,,Nyelvművelés- elmélet – Értékelvű nyelvművelés” című kötete teljes terjedelmében fölkerült az Írásaink rovatba.

Színek

Nem tudjuk, mások milyennek látják a színeket, mégis vannak egyezményes elnevezések. A színtévesztők számára a piros és a zöld, illetve a kék és a sárga majdnem egyforma, legfeljebb árnyalatban térnek el egymástól. Vannak színvakok is: az ő számukra valószínűleg minden a szürke árnyalataiban látszik. Az elnevezésekből ítélve őseink kevesebb színt különböztettek meg, mint mi. Az alapszínek elnevezése régi: A fekete és talán a szürke is a finnugor nyelvekkel tart rokonságot. A fehér még régebbi saját szavunk lehet, bizonytalan eredetűnek tartják, Czuczor Gergely szerint a fénnyel kapcsolatos. A sárga a sár színéből ered (az agyag és a lösztalaj tényleg sárga). A veres és a vér összefüggése nyilvánvalónak látszik, a vér neve pedig szintén közös a finnugor nyelvekkel. A piros töve a tűzhöz kapcsolódik – ugyanebből a tőből származik a pirul, pirít, oldalági rokona lehet a parázs is, de Czuczor és néhány mai nyelvész szerint végső soron a ver és a pir gyök is összefügg. A kék a török nyelvekkel közös. A zöld szót bizonytalan eredetűnek tartják, alán és perzsa párhuzam is fölvetődött. Hasonló a szlávok megfelelő szava, pedig a többi indoeurópai egészen másképp nevezi ezt a színt:   grün/green, vert/verde. Ősi szavaink közt nem szerepel a barna. Lovas nemzet lévén sokféle lószínt tartunk nyilván, de barna ló nincs. Van fehér, fekete, szürke, deres, pej, sárga, fakó – és ezek változatai. A deres szürkeféle. A pej szó eredetileg a barna színt jelölte, ma már csak lovakra használják. A sárga ló is barna, csak világosabb, a fakó még világosabb. A barna indoeurópai jövevényszó: németül és angollul braun, franciájul brun, olaszul bruno.

Az átmeneti színek elnevezése újabb, mind hasonlatok: a rózsaszín és a narancssárga szó magáért beszél. A lila franciául az orgona neve, a türkiz egy drágakő, beszélünk vajszínről, téglavörösről, és egyre több hasonlatszerű színmeghatározás keletkezik folyamatosan.

Az átmeneti színeket ki ilyennek, ki olyannak minősíti. A türkizt például van aki inkább kéknek, van, aki inkább zöldnek látja. De nemcsak az egyének, hanem a nemzetek is különbözőképpen minősítik a színeket. Például a gyümölcsök színét. Nálunk fekete és fehér szőlő van. A fekete szőlőből lesz a vörösbor. Máshol ugyanezt a szőlőt kéknek hívják – hamvasan annak látszik. Kapni időnként dobozos italt kékszőlőlé néven. Ez szolgai fordítás, magyarul kék szőlő nincs. Hát a fehér szőlő tényleg fehér? A valóságban inkább zöld vagy sárga. A feketéhez képest fehér, mert világos. A színek viszonylagosak.

A négerek bőre nem fekete, hanem különböző árnyalatú barna, és a mienk sem fehér.

Van sárga zöldbab és zöld sárgadinnye. Ellentmondás? Nem. A sárgadinnye a fajta, szemben a görögdinnyével – amelyből szintén létezik sárga színű –, és a sárgadinnyének van egy alfajtája, amelynek a bele zöld. A zöldbab azt jelenti, hogy éretlen bab, olyan fajta, amelyet éretlenül, hüvelyestül eszünk. Van belőle tényleg zöld színű, és van sárga.

Ide kívánkozik egy anekdota: Egy fiú nézi a szilvafát, és megkérdezi: – Édesapám, milyen szilva ez? – Ez, fiam, kékszilva. – De hát akkor miért piros? – Azért, fiam, mert még zöld.

buv

© 2011-2016 – nyelvmuveles.hu - honlapkészítés, weblapkészítés